Börcs Község Honlapja polgarmester[kukac]borcs.hu
„A vidék érintése……..”

KERESÉS

Polgármesteri köszöntő

Rácz Róbert

Tisztelt látogató!

Tisztelettel köszöntöm Önt, abból az alkalomból, hogy felkereste településünk megújult honlapját. Megtiszteltetés számomra, hogy érdeklődik községünk jelene és múltja iránt.

Azt gondolom, az a rengeteg munka és energia, amit az itteni közösségeink évek, évtizedek óta önzetlenül a környezetük szebbé és élhetőbbé tétele érdekében bevállaltak, meghozta gyümölcsét.

Korunk digitális technikáját felhasználva próbáljuk bemutatni azt a különleges táji és épített környezetet, valamint azt a humán életteret, amiben az itt élő emberek a mindennapjaikat élték és élik. Biztos vagyok benne, hogy virtuális kirándulása során sikerül sok olyan információhoz jutnia mely teljesebbé, kerekebbé teszi az Ön ismeretét rólunk.

A technika adta lehetőségeket kihasználva a továbbiakban is megpróbáljuk naprakész információval ellátni mindazokat, akik érdeklődnek mindennapjaink iránt és meglátogatják honlapunkat.  

Természetesen nem gondoljuk azt, hogy sikerült magunkról mindent megmutatni, elmondani. Ha Önnek jó ötlete, gondolata van, szívesen vesszük és megköszönjük, ha megossza velünk.  

További kellemes barangolást kívánok!

Üdvözlettel:

Rácz Róbert
polgármester

Hivatalos név: Börcs Község Önkormányzata

Székhely és postai cím: 9152 Börcs, Erzsébet tér 4.

Telefonszám: +36-96/553-240

E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Honlap: www.borcs.hu 

Ügyfélszolgálat elérhetősége: +36-96/553-240

 

A közfeladato ellátó szerv által alapított költségvetési szervek:

1. Abdai Közös Önkormányzati Hivatal - az alapító okirat az alábbi linken érhető el

2. Rábca Menti Községek Önkormányzatainak Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulása - a társulási megállapodás az alábbi linken érhető el

3. Rábca Menti Községek Önkormányzatainak Köznevelési Intézményfenntartó Társulása - a társulási megállapodás az alábbi linken érhető el

4. Rábcatorok Településeinek Regionális Fejlesztési Társulása  - az alapító okirat az alábbi linken érhető el

5. Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - az alapító okirat az alábbi linken érhető el

A képviselő-testületre vonatkozó adatok az alábbi linken érhetőek el: kattintson ide.

Nem releváns

A pályázatokra vonatkozó adtok megtalálhatóak az alábbi linken: kattintson ide.

Nem releváns

Nem releváns

Minden évben az adott évi

- költségvetési rendelet tartalmazza. A rendelet megtalálható az önkormányzati rendelettárban: kattintson ide

Minden évben az adott évi

- költségvetési rendelet tartalmazza. A rendelet megtalálható az önkormányzati rendelettárban: kattintson ide

Minden évben az adott évi

- költségvetési rendelet tartalmazza. A rendelet megtalálható az önkormányzati rendelettárban: kattintson ide

- zárszámadási rendelet tartalmazza. A rendelet megtalálható az önkormányzati rendelettárban: kattintson ide.

Nem releváns

Nem releváns

Nem releváns

Nem releváns

Nem releváns

Nem releváns

Nem releváns

Nem releváns

Feltöltés alatt

Nem releváns.

Az Infotv. 71/D. § (4) bekezdése szerinti éves NAIH jelentés ezen a linken érhető el.

Feltöltés alatt

Felöltés alatt

A testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és mellékletei ezen a linken érhetők el.

A képviselő-testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és mellékleteit ezen a linken érhetők el.

Feltöltés alatt

Étkezési térítési díj mértéke itt érhető el.

Szociális ellátások (szociális rendelet itt érhető el)

Közétkeztetés biztosítása

Köztemető fenntratása, üzemeltetése (temető rendelet itt érhető el)

Ivóvíz- és vezetékes csatorna szolgáltatás 

Az eljárástípusok, a hozzá tartozó nyomtatványok és a kitöltési segédlet az e-önkormányzati portálon oldalon megtalálhatóak.

Nem releváns

Név: Dr. Dukkon Eszter

Postai cím: 9151 Abda, Szent István utca 3.

Telefonszám: 96/553-231

elektronikus levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nem releváns.

 

 

 

 

 

 

Pitypang Napközi Otthonos Óvoda

9152 Börcs, Erzsébet tér 4/A.

Telefon: 06-96/553-244

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

 

 Börcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 

 

 

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal

Cím: 9021 Győr, Árpád út 32.

Telefon: 96/795-738

Fax: 96/795-605

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/gyor-moson-sopron

 

Állami Számvevőszék

Hivatalos név: Állami Számvevőszék

Székhely: 1052 Budapest, Apáczai Cs. J. u. 10.

Postacím: 1364 Budapest 4. Pf. 54

Központi telefonszám: +36-1-484-9100

Központi telefax: +36-1-484-9200

Központi e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.asz.hu

Közönségkapcsolat e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Elérhetőségi adatok

Hivatalos név: Abdai Közös Önkormányzati Hivatal Börcsi Kirendeltsége

Székhely: 9152 Börcs, Erzsébet tér 4.

Postacím: 9152 Börcs, Erzsébet tér 4.

Telefonszám: 96/553-240

Elektronikus levélcím:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.borcs.hu

 

Ügyfélfogadás rendje:

hétfő: 08:00-18:00

kedd: 08:00-16:00

szerda: 08:00-16:00

csütörtök: 08:00-16:00

péntek: 08:00-12:00

 

Pénztár:

hétfő:

08:00-11:30

13:00-17:30

kedd:

08:00-11:00

13:00-15:30

szerda:

08:00-11:30

13:00-15:30

csütörtök:

08:00-11:30

13:00-15:30

péntek:

08:00-11:30

 

Jegyző:

Ügyfélfogadás előzetes telefonos egyeztetés szerint.

 

Polgármester:

hétfő: 16:00-18:00

 

Szervezeti struktúra

Szervezeti és Működési Szabályzat: https://borcs.hu/images/onkormanyzati_dokumentumok/rendeletek/2026_evi_rendeletek/8_2015_VIII_3_%C3%BAj_SZMSZ_2025_12_09_mell%C3%A9klettel.pdf 

 

Szociális Bizottság

Elnök:

Inotai Zoltánné települési képviselő

Tagok:

Domonkosné Kovács Ilona települési képviselő

Sándorné Giczi Klára települési képviselő

Farkas László külsős szakember

Gyurósné Gősi Katalin külsős szakember

Polgármester:

Rácz Róbert

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Alpolgármester:

Furján Gergely

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tagok:

Domonkosné Kovács Ilona

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Szuchy Péter

 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Inotai Zoltánné

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kiss Zoltán

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Sándorné Giczi Klára

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

I. Szervezeti, személyzeti adatok
1.1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefonszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei
1.1.1. Önkormányzat

Börcs Község Önkormányzata alapadatok
Polgármester
Alpolgármester
Képviselő-testület
Bizottságok

1.1.2. Abdai Közös Önkormányzati Hivatal

Alapadatok (elérhetőségi adatok, szervezeti struktúra)
Jegyző

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, szervezeti egységek megjelölésével, az egyes, szervezeti egységek feladatai

1.3. A közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefonszáma, elektronikus levélcíme)

1.4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefonszáma,elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend

1.5. Testületi szerv esetén a testület létszáma, összetétele, tagjai, elérhetőségük

1.6. A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és 1. pontban meghatározott adatai

1.7. A közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefonszáma, elektronikus levélcíme), tevékenységi köre, képviselőjének neve, a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke

1.8.A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefonszáma, elektronikus levélcíme), alapító okirata, kezelő szervének tagjai

1.9 A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, vezetője, honlapjának elérhetősége, működési engedélye

1.10. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve, a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint a főszerkesztő neve

1.11.A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve, felügyeleti szervének, hatósági döntései tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szervnek az 1. pontban meghatározott adatai


II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
2.1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend, - ha azzal rendelkezik - az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege

2.2. Az országos illetékességű szervek, valamint a fővárosi és vármegyei kormányhivatal esetében a közfeladatot ellátó szerv feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven

2.3. A helyi önkormányzat önként vállalt feladatai

2.4. Államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje, az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről

2.5. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények

2.6. A közfeladatot ellátó szerv által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív); a közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei

2.7. A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány ingyenessége, illetve a költségtérítés mértéke

2.8. A testületi szerv döntései előkészítésének rendje, az állampolgári közreműködés (véleményezés) módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje, továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének jegyzőkönyvei, illetve összefoglalói; a testületi szerv szavazásának adatai, ha ezt jogszabály nem korlátozza

2.9. A törvény alapján közzéteendő jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok; a helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések a benyújtás időpontjától

2.10. A közfeladatot ellátó szerv által közzétett hirdetmények, közlemények

2.11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

2.12. A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai

2.13. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység neve, elérhetősége, az információs jogokkal foglalkozó személy neve

2.14. A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk

2.15. A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai

2.16. Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a közfeladatot ellátó szerv az egyik szerződő fél

2.17. A közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek

2.18. A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös és egyedi közzétételi lista

2.19. A közfeladatot ellátó szerv kezelésében levő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítás céljára elérhető kulturális közadatok listája a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével, valamint a közfeladatot ellátó szerv kezelésében levő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítható közadat típusokról való tájékoztatás, a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével

2.20. A 19. sor szerinti közadatok és kulturális közadatok újrahasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek elektronikusan szerkeszthető változata

2.21. A 19. sor szerinti közadatok és kulturális közadatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért fizetendő díjak általános jegyzéke, a díjszámítás alapját képező tényezőkkel együttesen

2.22. A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti jogorvoslati tájékoztatás

2.23. A közfeladatot ellátó szerv által megkötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint kötött kizárólagos jogot biztosító megállapodások szerződő feleinek megjelölése, a kizárólagosság időtartamának, tárgyának, valamint a megállapodás egyéb lényeges elemeinek megjelölése

2.24.A közfeladatot ellátó szerv által kötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint a kulturális közadatok digitalizálására kizárólagos jogot biztosító megállapodások szövege

2.25. A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti azon jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszközm közszolgáltatási szerződés vagy más kötelező erővel bíró dokumentum (vagy az annak elérhetőségére mutató hivatkozás), amely az újrahasznosítáős céljából rendelkezésre bocsátható közadat gyűjtésévelm előállításával, feldoglozásával és terjesztésével összefüggő költségek jelentős részének saját bevételből való fedezését írja elő a közfeladatot ellátó szerv részére

III. Gazdálkodási adatok
3.1 A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója

3.2 A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve

3.3 A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve, ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond

3.4 Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a védelmi és biztonsági célú beszerzések adatai és aminősített adatok, továbbá a közbeszerzésekről szóló
2015. évi CXLIII. törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szerint  beszerzések és az azok eredményeként kötött szerződések adatai kivételével. A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani

3.5 A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)

3.6 A A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális,
szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések

3.7 Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések

3.8 Közbeszerzési információk (éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről)

Név: Furján Gergely

Postai cím: 9152 Börcs, Erzsébet tér 4.

Elektronikus levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Név: Rácz Róbert

Postai cím: 9152 Börcs, Erzsébet tér 4.

Telefonszám: 96/553-240

Elektronikus levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Ismerje meg a látnivalóinkat

Börcs túrista vagyok

Börcs a Holt-Rábca mellett, Győrtől 12 km-re Rábca bal partján fekszik. A település földrajzi adottságai jó lehetőséget biztosítanak kirándulásokhoz, pihenésekhez.

A faluban Erdei Iskola működik, amely szálláslehetőséget, és igény szerint programokat biztosít az idelátogatóknak. A község határában kiépített útvonalon a Peryche Holt-Rábca menti Tanösvény keretében ismerkedhetnek a természetszeretők a vizes élőhelyek világával.

Az aktív turizmus iránt érdeklődők vízitúrázhatnak a Csobogó Kenu Kölcsönző segítségével és a Party-túra Kerékpárkölcsönző is a kirándulni vágyók rendelkezésére áll.

Börcs számokban

Közigazgatási adatok

Ny-Dunántúl Régió, Győr-Moson-Sopron megye, Győri járás
Irányítószám: 9152, Körzetszám: 96

Civil szervezetek száma: 8

Népesség

1352 fő

Földrajzi elhelyezkedés

Északi szélesség 47° 50’ 59”
Keleti hosszúság 17° 30’ 17”

Borcslogó

ELÉRHETŐSÉGEK

Abdai Közös Önkormányzati Hivatal

Kirendeltség Börcs, Erzsébet tér 4.
Telefon: 96/553-240
Mobil: 70/338-5197

Ügyfélfogadási idő Börcsön:

Hétfő: 8-18 óráig
kedd-csütörtök: 8.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00-12.00 óráig

 

esza