Börcs Község Honlapja polgarmester[kukac]borcs.hu
„A vidék érintése……..”

KERESÉS

Polgármesteri köszöntő

Rácz Róbert

Tisztelt látogató!

Tisztelettel köszöntöm Önt, abból az alkalomból, hogy felkereste településünk megújult honlapját. Megtiszteltetés számomra, hogy érdeklődik községünk jelene és múltja iránt.

Azt gondolom, az a rengeteg munka és energia, amit az itteni közösségeink évek, évtizedek óta önzetlenül a környezetük szebbé és élhetőbbé tétele érdekében bevállaltak, meghozta gyümölcsét.

Korunk digitális technikáját felhasználva próbáljuk bemutatni azt a különleges táji és épített környezetet, valamint azt a humán életteret, amiben az itt élő emberek a mindennapjaikat élték és élik. Biztos vagyok benne, hogy virtuális kirándulása során sikerül sok olyan információhoz jutnia mely teljesebbé, kerekebbé teszi az Ön ismeretét rólunk.

A technika adta lehetőségeket kihasználva a továbbiakban is megpróbáljuk naprakész információval ellátni mindazokat, akik érdeklődnek mindennapjaink iránt és meglátogatják honlapunkat.  

Természetesen nem gondoljuk azt, hogy sikerült magunkról mindent megmutatni, elmondani. Ha Önnek jó ötlete, gondolata van, szívesen vesszük és megköszönjük, ha megossza velünk.  

További kellemes barangolást kívánok!

Üdvözlettel:

Rácz Róbert
polgármester

A klub 1991 októberétől működik. A zenés tornákat Preisz Mária tartja heti két alkalommal a tizenöt-húsz fős csapatnak.


A klub létrejöttét az motiválta, hogy összehozza a különböző korosztályú, az egészséges életmód iránt érdeklődő emberke.

Az önkormányzat kezdetben sokat segített nemcsak a helyiség ingyenes átengedésével, de az általa biztosított önrész segítségével pályázatokon is nyert a klub. Ezek keretében sor került több előadásra, bemutatóra, melyek lehetőséget adtak az egészséges életmódon belül például a helyes táplálkozás, a mozgás fontosságának megismerésére, tudatosítására. A tornaeszközök beszerzése is ily módon valósult meg.

Hagyományossá vált évzáró kirándulások még színesebbé teszik a Klub működését.

Preisz Mária
Preisz Mária vezető
9152 Börcs, Erzsébet tér

Ismerje meg a látnivalóinkat

Börcs túrista vagyok

Börcs a Holt-Rábca mellett, Győrtől 12 km-re Rábca bal partján fekszik. A település földrajzi adottságai jó lehetőséget biztosítanak kirándulásokhoz, pihenésekhez.

A faluban Erdei Iskola működik, amely szálláslehetőséget, és igény szerint programokat biztosít az idelátogatóknak. A község határában kiépített útvonalon a Peryche Holt-Rábca menti Tanösvény keretében ismerkedhetnek a természetszeretők a vizes élőhelyek világával.

Az aktív turizmus iránt érdeklődők vízitúrázhatnak a Csobogó Kenu Kölcsönző segítségével és a Party-túra Kerékpárkölcsönző is a kirándulni vágyók rendelkezésére áll.

Börcs számokban

Közigazgatási adatok

Ny-Dunántúl Régió, Győr-Moson-Sopron megye, Győri járás
Irányítószám: 9152, Körzetszám: 96

Civil szervezetek száma: 8

Népesség

1352 fő

Földrajzi elhelyezkedés

Északi szélesség 47° 50’ 59”
Keleti hosszúság 17° 30’ 17”

Borcslogó

ELÉRHETŐSÉGEK

Abdai Közös Önkormányzati Hivatal

Kirendeltség Börcs, Erzsébet tér 4.
Telefon: 96/553-240
Mobil: 70/338-5197

Ügyfélfogadási idő Börcsön:

Hétfő: 8-18 óráig
kedd-csütörtök: 8.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00-12.00 óráig

 

esza