Dalolási alkalom, daltanulás szempontjából Börcsön a jeles napok énekes szokásai voltak igazán jelentősek. A falu dalanyagának is e szokások dallamai képezik a legértékesebb, sajátos vonásokat mutató részét.

Újesztendő reggelén fiatal fiúk jártak a házakhoz köszönteni. Ugyanis azt tartották, hogy ilyenkor csak az hoz a házhoz szerencsét, ha férfiember vagy fiúgyermek kíván elsőként boldog újesztendőt. Ezért a fiúk igyekeztek korán felkelni, hogy a házaknál ők legyenek az elsők, mert szerencsehozás fejében a háziaktól gazdagabb ajándékot reméltek. Énekes köszöntő mellett olykor verset is mondtak:

„Hidegen süt a nap,
A föld nagyon kopár,
Nem nyílik a virág,
Nem dalol a madár.
Nyíló virág helyett
A szívemet adom,
Drága neveteket
Imába foglalom.
Éljetek, éljetek még
Sok számos újévet,
Mondhassátok mindig:
De szép ez az élet!”

Január 6-án, Vízkereszt napján jártak a Háromkirálok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Köszönés után engedélyt kértek a háziaktól:
„- Szabad-e a Háromkirálokat köszönteni?
- Szabad! – volt a felelet.”
Köszöntőjükből a szöveges, dramatikus rész már régen feledésbe merült. Senki sem emlékszik rá. A ma élők emlékezete szerint a börcsi Háromkirályok csupán az ének elmondásával köszöntöttek. Énekük dallama azonban sajátos változata volt a közismert háromkirályozó éneknek. Gáspár kezében egy kiugratható csillag is volt, mely a háromkirályoknak utat mutató Betlehemi csillagra emlékeztetett. Mikor azt énekelték: „Szép jeles, szép csillag… – akkor Gáspár kivágta azt a nagy, sugáros, szép csillagot.” A szokás megszűnését egy tragikus esettel hozták összefüggésbe.

„Amint szegények mentek háromkirált köszönteni, hát mentek hárman. Az a nagy csucskás sapkájuk vót. De csudálatosak vótak ám! Igen szépek vótak. Aztán mikor szegények nem tudtak közlekednyi, nem tudtak menni a nagy hóvihartól, hát lesülledtek – tudja Isten, hogy mi vót ott? – lementek a hóba. Kettő megszabadult, a harmadik szegény, az nem, mer’ annyira lement a hóba, hogy nem tudtak rajta segíteni. Ugy-e, mentek a farkasok éccakának üdejin, kifurták azt a havat, annyira érezték ott a hús szagát. A testét nem bántották, de a lábát csizmástul együtt leették. Azuta nem járnak a háromkirálok.”

Vízkereszt napjával vette kezdetét a farsang, amely Húshagyó kedd éjféléig tartott. A vidámságnak, mulatságoknak, no meg a leányok férjhez menésének ideje. Erre az időszakra esett a Balázsolás (február 3.) szokása. Szent Balázs püspökre, a gyerekek védőszentjére, a torokfájás elhárítójára nem csak a katolikus templomokban emlékeztek, hanem ezt idézte a házról-házra járó gyerekek köszöntője is. Ma már a balázsolás szöveges részére, dramatikus párbeszédeire nem, csupán magára az énekre emlékeznek, ennek is mindössze három versszakára. ”Ez a kislány a farsangon meg akar esküdni” – szakasz csak itt fordul elő, a környéken máshol nem találkozunk vele.

„Húshagyó kedden Börcsön is nagy mulatság volt, cigányzenével. Két hegedű, bőgő, cimbalom meg síp (klarinét) szólt. Ífélkor aztán lefújták a farsangot. Akkor a Himnuszt elénekülték, s megkezdődött a bőjt. A legények ekkorra már fel voltak tűrőzködve, mind kormosak vótak. A leányokat, aki el nem menekűt, mind bekormozták. Olyan rikongatás vót, mint a veszedelem! Olykor még rájuk is köllött szólni, hogy egy kicsinyt értelemmel dolgozzanak, mer’ elrondítják a lányok ruháját. Nem is az arcukat, hanem a ruhájukat. Azér’ az naccerű vót, na! A lányok aztán hazamentek, de a legények hajnalig ott maradtak.”

Egészen sajátos börcsi szokás volt a legények farsangot záró, azt egy kicsit meghosszabbító „medvézése”, medve alakoskodása. „1912-ben Badár Jóska bácsi járta utoljára. A tüskés háznál átellenben látták.” Hamvazószerdán tilos volt már ugyan a vigadozás, a tánc, de a medvetánccal ki lehetett magyarázni, mintegy igazolni a meghosszabbított farsangi mulatság jogosságát. Hiszen a legények szerint a mulatási tilalom csak emberre, legényre vonatkozott, medvére nem. Ezért egy legényt medvének öltöztettek. Derekára láncot kötöttek. A lánc végét megfogta a medvetáncoltató, és azzal vezette a medvét. Közben botjával „igazgatta”, rendezte. A többi legény meg kísérte. Egy legény szitát is vitt magával, s ennek peremén dobolt a medvetánchoz. Egy legény pedig zsomport (szakajtó) vitt a kezében, amibe a házaknál az ajándékot szedte. A medvének öltözött legény, hogy fel ne ismerjék, bezsírozta az arcát, majd belefújt egy tál lisztbe. „Föl vót annyira őtözve, hogy még a lábát se látták. Éppen csak a szemei vótak ki. Bundába vót, mintha valóságos medvebőr lett vóna rajta. Járták vele a házakat. Fílt az ember tőlük. Néha még zárkóztunk is előlük, hogy be ne jöjjenek. A medve meg úgy dörmögött, mintha valóságos medve lett vóna. Vót, hogy a medvét kettő tartotta láncon, meg kísérőik is vótak. Egy tartotta a szitát. Ha szükség vót, akkor verte arra a láncra, amit táncut a medve. A zsomporos meg azon fílt, hogy ki ne lopják belüle az alamizsnát. Mer’ ki sunkát adott, ki szalonnát, ki tojást, hun, mit adtak nekik. Mikor a falut bejárták, annyit kaptak, hogy nem is fért bele. Amelik háznál leány vót, azt is megtáncutatta a medve.

Amit kaptak, azt eladták, és azon mulattak Hamvazószerdán. Bőjt vót, de a medvetáncutató legények mulattak azér’. Így egy nappal meg tudták nyújtani a farsangi mulatság idejét.”

Húsvétkor a locsolkodni járó legények nemcsak verssel köszöntötték a leányt, hanem azt dallammal, énekelve adták elő. Igen ritka a dallammal párosult húsvéti locsolkodó vers. Ezért tarthatjuk ezt is börcsi sajátosságnak.

Pünkösdkor kis, iskoláskorú leánykák jártak a házakhoz köszönteni. Maguk közül kiválasztottak egy alacsony növésű leánykát kiskirálnénak. Fején szép korona volt. „Föl volt helesen, fehér ruhába őtözve, és fehér fátyollal letakarva. Négy kisleány négy pálcára erősített selemkendőt tartott a kiskirálné feje fölé. Mellette balról-jobbról haladt egy-egy erősebb kisleány: a karulók (karolók). Ezek emelték fel a végén a kiskirálnét. Nyolcadikként még egy kisleány ment utánuk karkosárral. Ha ajándékot kaptak, rendszerint tojást, ebbe tették. Minden kisleány nyaka köré selemkendő (nennés kendő) vót téve. A csapatot a tanítónő is kísérte. Beköszöntek a házba, engedélyt kértek a pünkösdölésre, majd énekbe kezdtek. Először „E Pünkösdnek jeles napján…” majd „Elhozta az Isten piros Pünkösd napját…” hangzott el. Szövegében ez a rész: „Egy kenyér, egy tepsi” nem fordul elő a környék pünkösdölőiben. Mikor az ének végére érnek „akkor fölfogják ezt a királnét, és háromszor fölugrasztják: „Ekkora légyen a kender, e!” – mondják.”

A pünkösdölők nem mentek be a házba, csak kint, a konyhaajtó előtt énekeltek. „Örültek a házaknál, ahová bementünk, ahová meg nem mentünk, oda behívtak.”

A nyári dologidőben a mezei munka igénybe vette a falu apraját-nagyját. Még aratásról szóló dalokra is alig emlékeznek Börcsön. ősszel aztán a szüreti felvonulással ismét megindultak a hétköznapok egyhangúságát megtörő szokások. Noha nem volt Börcs kimondottan bortermelő falu, a szüreti felvonulást mégis megtartották, s erre nagyon készültek. Jelmezeket készítettek s azokban vonultak fel. „Kit ennek őtöztettek, kit annak őtöztettek. Vót köztük köszörűs, bíró, cigányvajda, vajdáné. Ezek beteg kocsin (rozoga kocsin) űtek. Vigyázni kellett, hogy föl ne dűjjön.” A felvonulás a feldíszített kocsmába tartott, ahol aztán nagy mulatságot rendeztek.

December 6-án Miklósok jártak, s azok ijesztgették a gyerekeket.

December 13-án, Luca napján, legények mentek házról-házra. Még Luca Pannának is legény öltözött fel. Női ruhában, kitömött mellel ment. Kísérő társa csúnya öregember volt, akinek púpja is volt tömve. A szokáselemek szétszóródásának példája az is, hogy Börcsön az aprószenteki korbácsolás Luca napjához kapcsolódott. A leányokat ilyenkor korbácsolták meg, hogy „kellésesek ne legyenek”. Sokszor úgy megkorbácsolták a leányokat, hogy „ippen elég vót nekik!”. Azért, ha tudtak, elbújtak ágy alá, pad alá. A lucázók „kifordított, ismeretlen ruhába vótak őtözve. Fehér, piros, minél tarkább ruhába. Álarcuk is vót szakállal. Az álarcról derékig érő nyelv lógótt le. Fölhintették polyvával a gádert, hogy jó tojósak legyenek a tikok. Ahol nem engedték be a lucázókat, ott a ház falát besározták.”

Előfordult, hogy éppen disznóölés volt a háznál, ahová betértek. Itt természetesen csempeszt (hurkát) is kértek. Megesett, hogy ilyenkor a háziak is megtréfálták a lucázókat. „Egyszer mikor éppen disznót öltek, akkor is mentek a lucázók. Aztán kértek egy kis disznótoros kosztot. Hamarosan tömötek nekik egy belet hurkának. De nem ám hurkatőtelékkel, hanem csöpüvel (kenderkóc) tömte meg. Nagy hurka vót, igen jó, könyökes hurka. Örűtek a lucázók. Megköszönték. Mentek kifelé. Már az ajtóban hozzáfogtak, hogy elosszák egymás között. De a hurka sehogyan se ment széjjel, mert a kenderkóc nem engedte. Akkor mirgükben hozzávágták a falhoz. Káromkodtak végtelenül, hogy hát illen hurkával szolgállák ki a szegény, fáradt lucákat!”

Karácsony viliáján (december 24.) délután a gyerekek jártak mendikálni. Karácsonyt köszöntő éneket énekelni, s ezért bizonyos adományt vártak. Nemcsak fiúk, kisleányok is jártak a házakhoz. A leányok az „Én kisleány vagyok…” kezdetű éneket, a fiúk inkább a „Csordapásztorok…”, „Fel nagy örömre, ma született…” és a „Pásztorok, pásztorok, örvendezve…” kezdetű karácsonyi énekeket énekelték. Köszöntésükért többnyire almát, diót kaptak. Mendikálni legfeljebb iskoláskorú gyerekeknek illett. Ha serdülő fiú is megpróbálkozott vele, annak nem adtak semmit, csak odalöktek hozzá egy kisleányt, s azt mondták:
„- Ne, neked ilyen köll, nem dió!” – Aztán ezen nevettek. A legényke meg szégyenkezve odébbállt.

Börcsön valaha a betlehemezés is szokásban volt. Ennek azonban már csak néhány énekére emlékeznek. A szöveges, párbeszédes részek teljesen feledésbe merültek.

Az esztendő jeles napjaihoz kapcsolódó énekes szokások sorát Börcsön egy szép István napi (december 26.) köszöntő ének zárja. Ezek a jeles napi szokások emelték Börcsön az egyre fogyó, daltanulásra is alkalmat adó közösségi dalolási alkalmak számát. Az emberi utat kísérő szokások sem igen színesek már. Főleg a dalok koptak le róluk. Csupán a lakodalom dalai közül tudtak néhányat felidézni. Főként a lakodalmi menet dalait, melyeket akkor énekeltek, mikor az esküvőről hazafelé kísérik az új párt. A menyasszony kikérőt nem tudta elmosni az idő. Ez hirdeti még, hogy egykor milyen szép, színes szokások éltek ebben a faluban. Kár, hogy összegyűjtésükre századunk elején nem kerülhetett sor.