Börcs Község Honlapja polgarmester[kukac]borcs.hu
„A vidék érintése……..”

KERESÉS

Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A Börcsi önkéntes tűzoltó-egylet 1889. január 13-án alakult meg: Elnök: Ofner József, alelnök: Csapó Pál, főparancsnok: Teller Antal, alparancsnok: ifj. Somogyi Antal és Borsodi János, pénztáros: Végh Antal. Az egylet 50 működő taggal indult.

Évtizedekig a középmezőnyben foglaltak helyet. A legnagyobb sikert 1960-ban a felnőtt női csapat érte el, televíziót nyertek. Ez megerősítette és összekovácsolta a Klubbot és a falubelieket. A legénységi szoba volt az első színtér, ahol a tagok a falubeliekkel együtt a híradót és a sportmérkőzéseket nézhették. Ennek fejébe 1Ft-tal támogatták a szervezetet Ezután sem álltak le a jó eredményekkel, 15 éven keresztül sorozatba valamelyik csapat dobogós helyet ért el. A versenyeken kívül fontos szerepet töltött be mindennapjainkban a rendezvények szervezése, a hagyományt őrző locsolóbál lebonyolítása, amelyen a község lakói jókat mulattak. A szórakozáson kívül fontos és komoly feladat volt a falubeliek tájékoztatása, oktatása a tűz és más károk elhárításával, megelőzésével kapcsolatban. Nyaranként rendszeres fizetés nélküli egész napos ügyeletet tartottak.

 A 80-as évektől a 2000-ig csak éppenhogy működött a szervezet. 2000-ben új parancsnok került a szervezet élére Ifjú Péter.

A fiatalokat maga mellé állítva komoly fizikai munkával elsőként környezetükön változtattak. (parkosítottak, betonoztak, festettek, szigeteltek). S közben észrevétlenül egy jó kis csapatot alkottak. A csapat összes férfi ill. fiú tagját bevonva a munkába napokon keresztül tartó szerelgetéssel  újraélesztették a Barkast.

Az elmúlt két évtizedben rendszeresen részt vesznek az Önkéntes tűzoltó versenyeken, ahol  évről-évre szép eredményeket érnek el. A műszaki eszközparkot folyamatosan fejlesztik, bővítik.

2002-ben sikerült a Barkast lecserélniük egy IFA típusú gépjárműfecskendőre, ezt követően 2013-ban pályázatból egy baleseti beavatkozó kocsit sikerült beszerezni. 2016-ban egy műszaki mentő szerkocsi állt munkába, 2017-ben egy Mercedes típusú gépjárműfecskendő kocsit sikerült vásárolni. 2020-ban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által hozzájutottak egy Mercedes gépjárműfecskendőhöz.

Az évek során az elavult gépjárműveket eladták, lecserélték, 2020-ban az Egyesületnek 2 db Mercedes gépjárműfecskendő autója és egy baleseti gyorsbeavatkozó autója áll rendelkezésre a gyors és hatékony segítségnyújtáshoz.

2015-ben az Önkéntes Tűzoltó Egyesületeket tevékenységük, felszerelésük és tagságuk felkészültsége, végzettsége alapján kategóriákba sorolták. A Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület a négy kategória közül a legmagasabba került. 1 fokozatú Tűzoltó Egyesület, melynek  állományában több hivatásos tűzoltó található.

Forrás: Győri Közlöny 1889. január 17., Bognár Gézáné az 1960-as felnőtt női csapat tagja,  Ifjú Péter 2000 óta a szervezet vezetője.

 

Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület  Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület  Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Borcslogó

ELÉRHETŐSÉGEK

Abdai Közös Önkormányzati Hivatal

Kirendeltség Börcs, Erzsébet tér 4.
Telefon: 96/553-240
Mobil: 70/338-5197

Ügyfélfogadási idő Börcsön:

Hétfő: 8-18 óráig
kedd-csütörtök: 8.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00-12.00 óráig

 

esza