Börcs Község Honlapja polgarmester[kukac]borcs.hu
„A vidék érintése……..”

KERESÉS

Börcs Községi Sportegyesület

Börcs Községi Sportegyesület

Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a börcsi futball a harmincas évek elejére vezethető vissza. Az akkori fiatalok önszerveződés alapján egymás ellen kisebb nagyobb csoportokban összeállva játszottak, ismerkedtek a foci szépségeivel.

Később a foci mind nagyobb térhódításával, a negyvenes években a Levente Egyesület keretén belül már szervezettebb formában részt vettek a környező települések, falvak csapati ellen az úgynevezett Levente bajnokságban. Ezen időszakra jellemző, hogy a játékosok maguk által vett szerelékben játszottak. Szponzor és támogató híján utazásukat gyalog, kerékpárral esetenként lovaskocsival oldották meg.

A helyi fiatalok körében a labdarúgás iránti szeretet, a körülmények fokozatos javulása az ötvenes évek elején jutott arra a szintre, hogy kezdeményezésünkre 1954-ben megalakították a Börcsi Sportkört. Elvi irányítását a Járási Sportszövetség, működési feltételeit pedig a Községi Tanács támogatta. Ettől az évtől kezdve a Sportkör labdarugó csapata a részt vett a Járási Sportszövetség által szervezett és működtetett bajnokságban, ahol éveken keresztül kisebb-nagyobb sikerrel szerepelt.

A Sportkör működésében törést az 1965-ös árvíz okozott, amikor az ártérben lévő pálya víz alá kerülésével a bajnokságban való szereplést szüneteltetni kellett, és ez a Sportkör működését is több évre visszavetette.

Tíz éves szünet után 1975-ben ismét összeállt a csapat, és folyamatosan szerepelt a Járási illetve Körzeti bajnokságban, amikor 1993-ban a bajnokság megnyerésével felkerült a megyei másodosztályba, ahol sokáig jó középcsapatként szerepelt. Működési feltételeit elsősorban a Községi Tanács, későbbiekben az Önkormányzat, valamint a Kossuth Tsz., aztán a Baráti kör, rendezvénybevételek, esetenként vállalkozó támogatása biztosította. A fenti időszakban is zökkenőmentes működését a létesítmény hiánya, az ártéri pálya, öltöző hiánya nagymértékben gátolták, már-már a labdarugócsapat bajnokságban való szereplését is veszélyeztették.

Ezen helyzetben komoly változást a 90-es évek eleje hozott, amikor  is a község vezetése felismerve ezen tarthatatlan helyzetet, új létesítmény építse mellett döntött, melyeknek építése a Sportkör, valamint a község sportkedvelő lakosaival összefogva 1993 tavaszán  elkezdődött és 1994. július 31-én átadásra került. Ez a létesítmény „Sportcentrum” új fejezetet nyitott a Sportkör életében, ami szolgálja a község fiataljainak sportolási lehetőségét.

Az épületet a megnövekedett igényeknek megfelelően kibővítették 2007-ben.

2012-ben pályázati támogatásból a szükséges felújítási munkálatokon esett át a Sportcentrum.

2007-ben épült meg a helyiek csak egyszerűen „Bagolyvárnak” hívott 3 oldalról zárt, 50 fő befogatására is alkalmas szabadtéri rendezvényépülete.

Magyar Kupa bajnokságban többször országos fő táblára jutottak.

2009/2010 a megyei bajnokságban a felnőtt csapat elnyerte a bajnoki címet, az ifjúsági korosztály többször lett a megyei bajnokságban első helyezett az évek során.  

2005 óta a Lovas szakosztállyal egészült ki az Egyesület tevékenysége.

Sportköri rendezvényeken túlmenően a település számos országos, nemzetközi hírű programjának helyszínét is adja.

 

Sinkó István
elnök

 


TAO pályázat 2020

SFP kérelem letöltés (.pdf) -->

SFP jóváhagyó határozat letöltés (.pdf) -->

TAO pályázat 2021

SFP kérelem letöltés (.pdf) --->

SFP jóváhagyott határozat letöltés (.pdf) --->

 TAO pályázat 2022

SFP kérelem letöltés (.pdf) --->

SFP jóváhagyott határozat letöltés (.pdf) --->

TAO pályázat 2023

SFP jóváhagyott határozat letöltés (.pdf) --->

SFP kérelem letöltés ---> (.pdf)

SFP jóváhagyott határozat módosított letöltés --->(.pdf) 

SFP kérelem II. letöltés ----> (.pdf)

SFP kérelem - működés ----> (.pdf)

SFP jóváhagyott határozat - működés ---> (.pdf)

SFP kérelem - ingatlan ---> (.pdf)

SFP jóváhagyott határozat - klíma ---> (.pdf)

SFP jóváhagyott kérelem ingatlan - Börcs 


 

Borcslogó

ELÉRHETŐSÉGEK

Abdai Közös Önkormányzati Hivatal

Kirendeltség Börcs, Erzsébet tér 4.
Telefon: 96/553-240
Mobil: 70/338-5197

Ügyfélfogadási idő Börcsön:

Hétfő: 8-18 óráig
kedd-csütörtök: 8.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00-12.00 óráig

 

esza